A szíj, az ajtó szögére akasztva,
úgy lógott, mintha nem is volna haszna,
de bizony feszült, fényült reggelente,
ha apám féltett borotváját fente,
a bal húzott, a jobb kéz ívbe-szögbe,
föl-le mozgatta élre ösztönözve,
s hogy meggyőződjön kés, szíj igazáról,
egy szálat tépett akkor dús hajából,
és megcsippentve, ablak felé tartva,
megelégedve nyeste két darabra,
majd jött a pamacs, s bármiféle szappan,
ha nem is táncolt könnyű léptű habban,
de annyit húzta-vonta, nyűve tőre,
hogy rápuhult a kedvére a bőre,
aztán a kéz, meg ahogyan az ujjak,
a tokja csuklott pengevégre nyúltak,
s a mozdulatok, föl-le, jobbra-balra,
majd újra szíj, s a penge kezdett dalba,
s a tálba mosott sörte ott a végén,
majd kézsimítás arca minden élén,
s míg rendet rakott, bevégezve készre,
még látszott rajt a tükör nevetése. |
|
