Az üde hajnalt fény hasítja szét
Szűzi pillákon könnyes a harmat,
a cseppek gyöngyszemekként gurulnak,
a madarak arany szárnyakon szállnak
Éled a szó, szárnyal a melódia,
csapongó gondolatok a lelkekben,
szempillák alatt ébredő reggel
Fény és égbolt – zengő szív a csoda,
a Föld, mely a létet adja,
a Végzet sötétet, csillagot, s napot
A szívdobogás olyan, mint a szél:
lüktet, tépáz, csapong és küzd a jövőért,
s mikor a lélekláng kihuny, -
a pillanatok mindig egyszeriek,
vissza sosem térnek, - fénytelenek
A szívek lángot vetnek a csillagokon,
a szél szárnya vadul csapong,
a szemek könnyárban úsznak:
a végtelenben a csönd is hallgat
