Napkorong

Rainer Maria Rilke: Sonette en Orpheus-II

Und fast ein Mädchen wars und ging hervor
aus diesem einigen Glück von Sang und Leier
und glänzte klar durch ihre Frühlingsschleier
und machte sich ein Bett in meinem Ohr.

Und schlief in mir. Und alles war ihr Schlaf.
Die Bäume, die ich je bewundert, diese
fühlbare Ferne, die gefühlte Wiese
und jedes Staunen, das mich selbst betraf.

Sie schlief die Welt. Singender Gott, wie hast
du sie vollendet, daß sie nicht begehrte,
erst wach zu sein? Sieh, sie erstand und schlief.

Wo ist ihr Tod? O, wirst du dies Motiv
erfinden noch, eh sich dein Lied verzehrte?—
Wo sinkt sie hin aus mir?... Ein Mädchen fast....

(És szinte egy lány terem és előjön/az éneknek és a lantnak ebből a kis boldogságából,/és fénylő, tiszta tavasz-leplével/és beágyazza magát a fülembe.//
És alszik bennem. És minden volt az ő alvása./A fa, amit valaha megcsodáltam, azt/érzékelhető távolságban megérinthettem a mezőn,/és minden csodálatos, ami engem illet (szerintem)//
Az ő alvása a világ. Éneklő Isten, ahogy képes/vagy te őt szeretni, az neki nem volt kívánsága,/hogy ébren lásson? Látható, lett és alszik.//
Hol van az ő halála? Ó, te megteremted azt a motívumot,/kitalálod, bár dalod elemészti magát?/Hol csökken le tőlem? És szinte egy lány...)

Rainer Maria Rilke: Orpheuszi szonettek II.

És mint egy lány úgy kélt és jött elő
a lant s a dal nászából testesülve
s tisztán fénylő tavasz-leplére dűlve
s fülembe mélyen ágyat vetve ő.

És elaludt. És elaludt minden.
A fa, mit a réten megbabonáztan
néztem, és minden, mit csodának láttam
és megérintvén enyémnek hittem.

Alvó világ. Dalok Atyja, te úgy
szeretted őt, s néki mégis kérni kell,
hogy téged lásson? Alszik és csak van.

Halott? Ó egy újonnan szült dallam
a dalban magát ekképp emészti el?
S hogyan hagy el?...Mint egy lányt úgy…