Az éjszaka bezárja az égbolt kapuit.
A sötétbársony lepel világosodik.
A pirkadó hajnal elmossa a Hold fényét, szelíd rózsaszínre,
lilásra majd kékre festi a horizontot.
Lépteim bizonytalanok, hisz szívem sebekkel teli.
Rommá dőltem elindulásom közben, az út ösvénye bezárult előttem.
A Hold fénye elhomályosul, pirkadó hajnal váltja fel a sötétbársony takarót.
Az álmok rózsái illatoznak.
Lehunyt szemmel is érezheted, míg könnyeid peregnek arcodon.
A remény ébred – mégis egyedül lépkedsz tovább utadon,
szeles, viharos ösvényeken – a végtelen felé.
Deak Eva - augusztus 29 2015 22:59:36
Kedves Margitka! Szép zenéhez mégszebb sorokkal tükrözöd vissza az életet, a napokat éjjeket, lépteket. Többször is olvastam, igazán tetszik. Szeretettel. Éva
szomorufuz - augusztus 30 2015 09:40:24
Kedves Évikém!
Nagy szeretettel kösz9önöm, hogy olvastál. Szeretettel ölellek - Szfűz
iytop - augusztus 30 2015 10:27:36
Kedves Margit,tetszett versed.Még ,ha egy cseppet bizonytalan is.
