|
 Vendég: 82
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,213
|
|
Max Beilhack: Weihnachten
Aufspringt die Tür, der Säugling streckt geblendet
Die kleinen Hände nach dem schönen Licht.
Bunt schimmert's rings, ein Weit'res will er nicht:
Das ist die Poesie, dem Kind gespendet.
Ein einzig Jahr! - Am Weihnachtsbaum erloschen
Die Lichter schon, noch steht der Baum geschmückt,
Nicht reizt das Licht fortan, das Knäblein pflückt,
Freut sich an einer Welt um wenig Groschen!
Der Knabe jauchzt: "Ihr könnt mich nicht berücken!"
Er wähnt sich glücklich, dass entfloh ein Wahn,
Nimmt Gaben hin - der Zauber fehlt daran
Er half ja selber mit, den Baum zu schmücken.
Wir leiern ab des Lebensliedes Strophen,
Stets dürstiger an schönem Wahn und Traum.
Erkenntnis naht, bis endlich wir den Baum
Der Poesie entfremdet weih'n - dem Ofen.
(Felpattant az ajtó, a csecsemő nyújtotta pompás/kis kezét a jelentékeny fény felé./Tarkán fénylő karikákat, egy távolabbit nem kíván:/mely egy tiszta poézis, ami a gyermeknek játszadozás.//
Csak egy év! A karácsonyfán érvényét veszítette/ a fény jelentősége, még áll a fa tetszése,/nem izgató a fény ezen túl, a fiatalember megkopasztotta,/örült a világ ritka garasának.//
Az ifjú ujjong: „Ti nem tudtok engem behálózni!/Boldognak vélte magát, aki elmulasztott egy elvakultságot,/vett ajándékokat – a csalás hiányzott belőle,/ő segít hát maga is – a fát csinosítani.//
Az életénekek egyhangú strófáinak fújásától/folyton szomjaztunk az elvakultságra és ábrándokra./A felismerés közeledtével, végül a fát a /poézissel együtt eltávolítva megszenteltük – a kályhában.)
Max Beilhack: Karácsony
Az ajtó nyílt, a kisded felemelte
az erős fény felé kicsiny kezét.
Fénykarikák, néki ez épp elég:
poézisét ő csak játéknak vette.
Csupán egy év! A Karácsonyfa fénye
már nem hatott, de tetszett még a fa,
mint a világ, ha meglett garasa,
díszének úgy örült a kis csibészke.
Ifjan így szólt: „Már nem csaptok be engem!”
Boldog volt, hogy elhagyta vakságát,
ajándékot vett – és segített hát
csalás nélkül, fát öltöztetni rendben.
Unalmas lett a szent dalok strófája,
vakság, ábránd után égett szomjunk,
s eltelve, a fát végül kidobtuk,
az égi fény szentélye lett– a kályha. |
|
|
- január 11 2016 08:24:56
Max Beilhack: Karácsony
Az ajtó nyílt, a kisded felemelte
az erős fény felé kicsiny kezét.
Fénykarikák, néki ez épp elég:
poézisét ő csak játéknak vette.
Csupán egy év! A Karácsonyfa fénye
már nem hatott, de tetszett még a fa,
mint a világ, ha meglett garasa,
díszének úgy örült a kis csibészke.
Ifjan így szólt: „Már nem csaptok be engem!”
Boldog volt, hogy elhagyta vakságát,
ajándékot vett – és segített hát
csalás nélkül, fát öltöztetni rendben.
Unalmas lett a szent dalok strófája,
bár vak ábránd után égett szomjunk,
s eltelve, a fát végül kidobtuk,
s a poézis szentélye lett– a kályha. |
- január 11 2016 09:17:42
a poézis szentélye lett - a kályha. |
- január 11 2016 09:38:09
 |
- január 12 2016 14:36:34
Az én szubjektív "nyersem", amennyire én értettem:
Karácsonyok
Hirtelen feltárulkozik az ajtó, (és) a kisded elkápráztatva nyújtja ki
Kis kezeit a szép fény után.
Az tarkán/színesen csillog-villog körülötte, de ő továbbit/vakítóbbat már nem akar,
Ez (a kép) egy poézis, amit a gyermeknek szánnak/rá fordítanak.
Egy néhány év (eltelik)! A karácsonyfán kialszanak
Már a fények, (de) még áll a feldíszített fa.
A fényforrások nem izgatják tovább, a fiúcska letépi (őket),
S olyan világért örvendezik, amely egy némi fillért hoz neki.
A fiú (már) ujjong: "Ti engem nem tudtok megigézni!"
Örvendezve sejti, hogy egy hiedelem kimúlt.
Elfogadja ajándékait, de a varázslat hiányzik mellőlük,
Hisz éppen maga segített a fát feldíszíteni.
Egyhangúan eldaráljuk az életről szóló dalok strófáit,
Ahelyett, hogy szép hiedelemre és álomra szomjaznánk.
Ahogy ismeretünk gyarapodik, végül a poézist
Sugalló fát elidegenedve a kályhának "szenteljük". |
- január 12 2016 21:08:01
Dávid!
Nem múlt idő végig?
A gespendet nem találtam a szótárban, és a gespiel-t gondoltam alapnak, ami játszadozást jelent.
Most megtaláltam: adományoz, ajándékot ad |
- január 12 2016 21:13:38
Max Beilhack: Karácsony
Az ajtó nyílt, és a kisded emelte
az erős fény felé szép kis kezét.
Fénykarikák, néki ez épp elég:
poézis, a gyermekért van ez este.
Csak néhány év! A Karácsonyfa fénye
már nem hatott, de tetszett még a fa,
annak örült, hogy lett pár garasa,
s díszét leszaggatta a kis csibészke.
Ifjan így szólt: „Már nem csaptok be engem!”
Boldog volt, hogy elhagyta vakságát,
ajándékot vett – és segített hát
csalás nélkül, fát öltöztetni rendben.
Unalmas lett a szent dalok strófája,
vakság, ábránd után égett szomjunk,
s eltelve, a fát végül kidobtuk,
s a poézis oltára lett– a kályha. |
- január 12 2016 21:27:29
volt ez este
Untat egy férfit már sok dal strófája
bár rég ábránd
elteltünk |
- január 12 2016 21:31:10
Max Beilhack: Karácsony
Az ajtó nyílt, és a kisded emelte
az erős fény felé szép kis kezét.
Fénykarikák, néki ez épp elég:
poézis, a gyermekért volt ez este.
Csak néhány év! A Karácsonyfa fénye
már nem hatott, de tetszett még a fa,
annak örült, hogy lett pár garasa,
s díszét leszaggatta a kis csibészke.
Ifjan így szólt: „Már nem csaptok be engem!”
Boldog volt, hogy elhagyta vakságát,
ajándékot vett – és segített hát
csalás nélkül, fát öltöztetni rendben.
Untat egy férfit már sok dal strófája,
bár rég ábránd után égett szomjunk,
elteltünk, a fát végül kidobtuk,
s a poézis oltára lett– a kályha. |
- január 12 2016 21:42:47
poézisért, s gyermekért
Később már csak morogtunk sok strófára |
- január 12 2016 21:43:50
Max Beilhack: Karácsony
Az ajtó nyílt, és a kisded emelte
az erős fény felé szép kis kezét.
Fénykarikák, néki ez épp elég:
poézisért, s gyermekért volt ez este.
Csak néhány év! A Karácsonyfa fénye
már nem hatott, de tetszett még a fa,
annak örült, hogy lett pár garasa,
s díszét leszaggatta a kis csibészke.
Ifjan így szólt: „Már nem csaptok be engem!”
Boldog volt, hogy elhagyta vakságát,
ajándékot vett – és segített hát
csalás nélkül, fát öltöztetni rendben.
Később már csak morogtunk sok strófára,
bár rég ábránd után égett szomjunk,
elteltünk, a fát végül kidobtuk,
s a poézis oltára lett– a kályha. |
- január 12 2016 21:45:01
Még mindig nem az igazi... |
- január 12 2016 22:35:27
Ági!
Jelen időben van az egész történet, a 4. strófa vonja le a tanulságot.
gespendet = a gyermeknek szánt/reá költött (hátravetett jelző itt)
Mi is mondjuk: valamit megspendírozni (spenden = költeni, szánni rá...)
A cím is többesben van, mert egyesben csak Weihnacht vagyis Szentéj. Ajándékokat nem "vett", hanem elfogad (hinnehmen Gaben), a varázs (azonban) hiányzik mellőlük, hiszen maga is segített a fát díszíteni... És az egész tititázik:
Ti-tá-ti-tá-ti-tá-ti-tá-ti-tá-ti
Ti-tá-ti-tá-ti-tá-ti-tá-ti-tá
Ti-tá-ti-tá-ti-tá-ti-tá-ti-tá
Ti-tá-ti-tá-ti-tá-ti-tá-ti-tá-ti
Ez lenne az ideális ritmika! Szótagszá: 11-10-10-11, rímképlet: ABBA |
- január 13 2016 12:19:24
Kösz, Dávid!
Valóban csupa erős ige van benne, ami másképpen ragozódik, mint ahogyan én gondoltam. Egy-egy szó félreértelmezése mennyire más felé viheti a tartalmat.  Egy kicsit javítgattam
Max Beilhack: Karácsonyok
Ajtó, ha nyílik, kisdedként emeljük
csodás kis kezünk a fény felé.
Sziporka láng, nékünk ez épp elég:
poézis ez, gyerekre vesztegetjük.
Csak néhány év! Karácsonyfának fénye
kisebb már, de tetszik még a fa,
nagy boldogság, szert tesz pár garasra,
s a díszt csak szaggatja a kis csibészke.
Ifjan így szól: „Nem csaphattok be többet!”
Örömmel leleplez le egy tévhitet,
ajándékokat kap – s már lehet
az egyszerű fenyőt díszítni csöppet.
De még ma is hat szent dalok strófája,
ábránd, s hit után ma is hajt szomjunk,
eltelve, a fát végül kidobjuk,
s a poézis oltára lesz – a kályha. |
- január 13 2016 12:22:00
Nem hat ma már a szent dalok strófája,
ábránd, s hit után nem ég a szomjunk, |
- január 13 2016 12:23:41
okosan, fenyőnk végül kidobjuk |
- január 13 2016 14:18:18
Max Beilhack: Karácsonyok
Ajtó, ha nyílik, kisdedként kitárjuk
csodás kicsiny kezünk a fény felé.
Sziporka láng, nékünk ez épp elég:
poézis ez, mit gyereknek szánunk.
Csak néhány év! Karácsonyfának fénye
nem oly’ erős, de tetszik még a fa,
boldog az, ki szert tesz pár garasra,
s a díszeket letépve dobjuk félre.
Ifjan így szólunk: „Nem csaptok be többet!”
Öröm lelepleznünk egy tévhitet,
ajándékokat kapunk – és már lehet
az egyszerű fenyőt díszítni csöppet.
Nem hat ránk már a szent dalok strófája,
ábránd, s hit után sem ég a szomjunk,
nagy bölcsen, fenyőnk végül kidobjuk
s a poézis oltára lesz – a kályha. |
- január 13 2016 20:31:17
Max Beilhack: Karácsonyok
Ajtónyitásra, kisdedként kitárva
repdes karunk a kedves fény felé.
Szikrázó fénygyűrűk, több mint elég:
poézis ez, a gyermekeknek szánva.
Csak néhány év! Karácsonyfánkon egyre
gyengébb a fény, de kell még az a fa,
s mintha így szert tennénk pár garasra,
taroljuk ágait kopaszra szedve.
Ifjan ujjongunk: „Nem csaptok be engem!”
Vígan leleplezünk egy tévhitet,
ajándékokat kapunk – s már lehet
fenyőfánkat felöltöztetni rendben.
De mégis hat a szent dalok strófája,
tévhit után ma is él még szomjunk,
nagy bölcsen, a fát végül kidobjuk
s a poézis oltára lesz – a kályha. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2025. június 24. kedd,
Iván napja van.
Holnap Vilmos napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
