Az éj vizén csillagok milliárdja
sóhajt csendesen,
álmaim sodródva partot érnek
a szemvillanásnyi, suhanó semmiben.
Emlékek bontják a szeretet fonatát,
a tünékeny, mulandó idő
szívverésnyi pillanatát.
Megnyugodva a
boldogság mezején,
a tegnap tornácán feledem bánatom,
hol szelíden nyújtózik
a tört szirmú mosoly,
s gyengéd ölelésed ringatom.
Szívünk melege
örömfürtöket sző,
egymás közelében
megszűnik létezni a világ,
melynek nincs kezdete se vége,
csak az érzések tiszta,
felhőtlen, végtelen mélysége.
Megállt az idő…megállt az élet,
a szendergő pillanat tovaszállt,
s az időtlenség fényéből kilépve,
álmodunk, létezünk tovább.
Taygeta - január 30 2016 19:11:58
Köszönöm Mindenkinek a figyelmet...hogy olvassátok az írásaimat...szép napokat kívánok...szeretettel Klári
Deak Eva - január 31 2016 11:28:27
A koronát feltetted szép versedre!
"Megállt az idő…megállt az élet,
a szendergő pillanat tovaszállt,
s az időtlenség fényéből kilépve,
álmodunk, létezünk tovább."
Szeretettel. Éva
KiberFeri - január 31 2016 13:57:56
Hmm... különleges lett a mondanivalód és még szépen ís írtad meg. Örömmel olvastalak.
Gratula! KíberFeri
Taygeta - február 01 2016 11:02:16
Köszönöm kedves Éva és Feri a figyelmeteket...a véleményeket...hogy olvastatok...szeretettel Klári
