Reggel van és látlak, bár nem mellőlem ébredsz,
- elnyűtt póló, alsónadrág s a forró kávé-
most nem vagy egyéb nekem, mint messzi enklávé.
Tudom, Te nélkülem nem élhetsz, csak túlélhetsz,
de nem tudom, hogy én nélküled túlélem-e
a tavaszt, lehetek-e zöldje még a tájnak,
vagy szürkére kennek szét izmos ujjú árnyak?
Mert április elején pont ugyanúgy várlak,
mint illatukat várják a májusi hársak,
Mert április elején pont ugyanúgy vágylak,
mint perzselő ölelést, kik magányban fáztak.
Mert április elején minden reggel látlak,
- gyűrött arc,s szemedben kéken játszó árnyjáték-
nem valóság, csak, egyszerű,hazug ajándék
az élettől, melyben ugyanúgy megkívánlak...
Mint április elején
