Fátyolos a szemem,
Könnyek ülnek szempillámon
Fájdalmasan ölel az emlékezet
Fésüli arcom a csípős szél
Homály mögé bújik a fény
Gyógyulni sem tudok már,
Szerelem csillaga nem az enyém
Alkonyodik, leszáll a napom,
Szememet lassan lezárom,
Partot nem ér már csónakom,
Száll az ég felé fohászom
Minden a csöndbe dermed,
Örökre itt vagy mélyen a szívemben
Életem körülölelte életed,
Fényt árasztottál ősz fejemre
De kialudt reményed lángja
Elsodródtál messze a végtelenbe
Úttalan utakon, a felhőkön túlra,
Szívem helyén most kődarab,
Két szemem síró könnyfolyam
Lélekcsöndem messzire szárnyal
Emlék vihara útra indul
A távolságot hidakkal összeköti
Árvává lettem nálad nélkül
Még csillannak itt-ott a fények,
Közeleg az ősz: súgják a szelek
Csend mindenütt – halkan ringatva
Árnyak osonnak tova az elmúlásba
