Napkorong

Mascha Kaléko:
(1907-1975)

Sozusagen grundlos vergnügt

Ich freu mich, daß am Himmel Wolken ziehen
Und daß es regnet, hagelt, friert und schneit.
Ich freu mich auch zur grünen Jahreszeit,
Wenn Heckenrosen und Holunder blühen.
- Daß Amseln flöten und daß Immen summen,
Daß Mücken stechen und daß Brummer brummen.
Daß rote Luftballons ins Blaue steigen.
Daß Spatzen schwatzen. Und daß Fische schweigen.

Ich freu mich, daß der Mond am Himmel steht
Und daß die Sonne täglich neu aufgeht.
Daß Herbst dem Sommer folgt und Lenz dem Winter,
Gefällt mir wohl. Da steckt ein Sinn dahinter,
Wenn auch die Neunmalklugen ihn nicht sehn.
Man kann nicht alles mit dem Kopf verstehn!
Ich freue mich. Das ist des Lebens Sinn.
Ich freue mich vor allem, daß ich bin.

In mir ist alles aufgeräumt und heiter:
Die Diele blitzt. Das Feuer ist geschürt.
An solchem Tag erklettert man die Leiter,
Die von der Erde in den Himmel führt.
Da kann der Mensch, wie es ihm vorgeschrieben,
- Weil er sich selber liebt - den Nächsten lieben.
Ich freue mich, daß ich mich an das Schöne
Und an das Wunder niemals ganz gewöhne.
Daß alles so erstaunlich bleibt, und neu!
Ich freu mich, daß ich . . . Daß ich mich freu.
_____________________________________________

Örvendek én, ha nincs is bár alapja

Örvendek én, ha fenn felhők szaladnak,
Eső szakad, fagy, jég vág, hó esik.
Örvendek én, ha tavasz érkezik,
S a bodza zöld, a vadrózsák fakadnak.
Rigók fütyülnek, zümmögnek a méhek,
Szúnyogok csípnek, dongók döngicsélnek.
Ha kék magasba piros lufik szállnak,
Veréb-csevejnek és hal-hallgatásnak.

Örvendek én, ha fenn a hold ragyog,
S naponta vannak újra hajnalok.
Hogy nyár után ősz, tél után tavasz lesz,
Tetszik nekem, mert értelmet jelent ez,
Ha nem is látják még az okosok.
Az ember fejjel mindent föl se fog!
Örvendek én, ez élet-elemem,
Azért legfőképp, merthogy létezem.

Mi bennem él, kedélyes, rendben lévő:
A tűz melenget, padlót fénybe von;
Egy létrán, mely a földről égig érő,
Felmászni lenne kedvem ily napon.
Az ember ott – ahogy rég meg van írva –
Nemcsak magát, mást is szeretni bírna.
Örvendek én, hogy csodával és széppel
Nem lakhatok jól soha jószerével.
Így minden új és meglepő lehet!
Örvendek én, - hogy örvendezhetek…

* * * * *