Ez csak egy kád víz,
Belep mint semmi más,
Nem szoríthat kéz így,
Ahogy ő ölel át,
Elterülve benne,
A lábaimig látok,
Mozdulni nincs kedvem,
Csak életuntan ázok,
A plafon tükröződik,
Habos felszínében,
Az úr meg csak aggódik,
Ahogy onnan figyel engem,
Ó édes gyermekem,
Ha innen fentről látlak,
Olyan vagy egészen,
Mint egy teli kádnyi bánat,
S nem tévedett sokat,
Csak fodrozom a nyűgöt,
A sok gondolatomat,
Amit mindig összegyűjtök,
Ez csupán egy kád víz,
De mindig úgy ölel át,
Mint a legmelegebb szív,
Ki megérti hogy mi bánt,
Lemossa a gondokat,
S holnap ugyanitt vár,
Sosem kérdez túl sokat,
Mert mindent tudott már . |
|
