Napkorong

Nem akarok erről hallani értsd meg,
Nem mintha szólna ellene érdek,
De oly sovány vígasz az nekem,
Hogy felületesen szép az életem,

Nem érne semmit a lámpák fénye,
Ha ameddig elér ott nincsen semmi,
Hiába lobogna, értelmetlen égne,
Egy vak világban a gyertya is csonkig,

Nem hozhat megváltást a sötétségnek,
Nem hozhat csak úgy minden jót és szépet,
Ha a mennyek határa a csodáknak vége,
Mert kórosan vágyódva tekintek az égre,

Szememben az éj örökké tarthat,
S én távolba nézve közelre se látok,
Az ösztönös közönyöm mindent felfalhat,
Egy álmodott ébrenlét után vágyok,

De fentről ha várom sosem hull alá,
A sziget a szívnek melyen csónakom megáll,
Az álom a párom s az elfoszló magány,
Melyet a vérem valahol még kíván,

Néha úgy érzem hogy nincs más csak a zene,
Aztán te is jössz és már csak fele fele,
Nem tudom az érzés még oda húz vagy már ide,
Látomás ez vagy a "nagy" szerelem szele,

De szeretlek és elkapom a vírust,
A mellkasom is dobogja a ritmust,
Kántál a fejemben egy örökös rigmus,
Ez a tőled kapott érzéki virtus,

Úgy szeretném ha velem énekelnél,
Szárnyaim helyett a szárnyaim lennél,
Egy életen át is mellettem lehetnél,
Ha amerre szállok arra repülnél,

De emberarcú viaszként lógok a dróton,
Sáros pocsolyákban fürdeted testem,
Miközben ingatag létem az aggó húrokon,
Egyre inkább csak egy bábú a kezedben,

S ha kérdi a jó nép mocskos hogy lettem,
A válasz csak annyi talán elestem,
Kirakatba került vérzékeny szívem,
S a közönség imádja ha esélyem sincsen,

Pókhálóban vergődő bogár,
Koronás bohóc a színpad alatt,
Szilánkosra törött száraz pohár,
Sok sok év után mi belőlem maradt,

Nem akarok erről hallani értsd meg,
Belátom erről szólnak az érvek,
Olcsó vígasz nekem, hogy még élek,
Hisz rácsaik mögé vertek az évek,

Fekete tapétáimat mind leszaggatom,
S börtönöm falát tíz körömmel kaparom,
Az idő legalább egy cellatársat hozzon,
Hogy legyen aki néhanap belém rúgjon,

A Cafatos fecnikből majd függönyöket varrok,
Ha kell ajtón, ablakon vagy épp magamon hordom,
Hogyha meglátogat az élet, s úgy dönt kárpótol,
Legyen egy szép öltönyöm ami az alkalomhoz passzol,

Legyen egy ruhám, ami akkor is illik hozzám,
Ha arra jutna végül, most már végleg bedarál,
Hogy mikor arcomra merevedik az ötbetűs halál,
Legyen egy méltó maskarám, ami ahhoz is jól áll.