Egyetlen szó a varázsige,
Fordítsd felém, a füled ide,
Belé súgom álmaimat,
Hozzád kötődő vágyaimat,
Egyetlen szó, több nem kell ehhez,
Mégis elmondok, mindent vele,
Hallgass engem, csendben figyelj,
Azúrkék óceán szemeiddel,
Úgy kezdődött volt egy álmom,
Megtalálom majd a párom,
De mozsárként őrölt fel az idő,
S nem jött el az áhított jövő,
Az eső mindig egy padon talált,
Odáig űzött a tétlen magány,
A szerelemnek koldusaként,
Hajszoltam mindig a reményt,
Vállamra rigó mind értetlen szállt,
Látta rajtam, hogy valami bánt,
Hallgatta keserű szívem dalát,
Elrepült, ha már nem bírta tovább,
Pengettem gitárt, lantot, balalajkát,
Ütöttem dobot, ajtókat, házak falát,
Pocsolyák tükrébe néha elengedtem,
Néhány szökevény könnycseppem,
Nehéz volt minden nap, de fel nem adtam,
S egyszer körbe nézve reád akadtam,
Hirtelen zavaromban nyelni sem tudtam,
Pedig oly sok mindent mondani akartam,
S itt vagyunk most, ez már a jelen,
Lepergett előttem a történetem,
Te ott állsz messze, én meg itt,
A többi már csak rajtam múlik,
Egyetlen szó jár a fejemben,
Mialatt hozzád lépek, s félek,
Nem ismerlek, vajon ki vagy?
A varázslat úgy kezdődik.. Szia! |
|
