A nap arany tüskéivel
szurkálja hátad, fordulj el,
jó lesz, ha árnyék megkeres,
még jobb, ha eső permetez,
ami van, nem jó, másként lesz.
Könny helyett eső arcodon,
úgy érzed, e nyár nem rokon,
onthatná drága sugarát,
mindegy lenne, hogy hány karát,
lehetne őszintébb barát.
Se hő, se csepp, bolondos szél,
fulladsz tőle, ámde ő fél,
jelened, vágyad elvetél,
izzó fényt napod nem remél,
pedig a nyár rég ezt ígér.
Ami van, nem jó, mást akarsz,
álmatlanul ha vigasztalsz,
Karinthy-prózát elszavalsz,
civódásunk nem végtelen:
férfit akar a női nem,
a férfi csak nőt szüntelen...
Aranyesőt meg - mindketten. |
|
