|
 Vendég: 22
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,229
|
|
Az éjszaka mindig oly sötét, fejemre unott hálót sző,
A sárga utcalámpa fény, ez a lépten-nyomon növekvő,
A hajnali ébredés után még nem állt egészen össze a kép,
Merrefelé tartok most épp, és ki is vagyok pontosan én,
Hogy ember azt tán éreztem, mikor a sötétbe érkeztem,
A szellő arcomon táncolt, amolyan félgőzzel békésen,
De a kora hajnali mámort, az autók zaja szakította szét,
Előzték egymást apránként, bolond boldogok az út szélén,
Tekintetem csak pásztázott, de hiába, semmi sem látszott,
A láthatár ma távolba vesző, hajnali igaz hamist játszott,
Tudtam én is választani kell, maradni még vagy menni el,
Lehetnék ki a széllel táncol, vagy aki vele most útra kel,
Elindultunk hát messze végre, az ember és az embersége,
Amíg az utunk összeért még, mindig tudtam mi lesz a vége,
Nem vittem soha magammal semmit de az éppen elég volt,
Most hogy magamra maradtam végleg, e könnyedségem elhagyott,
Cipelhetem a mázsás súlyt, amit gyenge vállaimról levett,
Aki megadta nekem mindazt mi igaz utakon vezetett,
S most a sötétségben félek, a világ talán engem gyászol,
Feketébe öltözött végleg s talán a szél is értem táncol,
Mindig keresem a választ, ki vagyok én és merre járok,
Talán az ember aki bennem egykor szebb időket látott,
Vagy talán a néma emberség, aki keres egy embert rég,
Akit nem tiport sárba még a lélekromboló embertelenség. |
|
|
- június 29 2017 06:28:06
Gyönyörű versedet szeretettel olvastam : Zsuzsa |
- június 30 2017 10:08:50
Köszi  |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2026. október 28. szerda,
Simon napja van.
Holnap Nárcisz napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
