Jöjj el értem drága, tisztaságos fény,
tisztítsd meg a lelkem, halovány remény.
Repítsd a fellegekbe, álmaink vágyait,
hogy kincseket találjunk, s kedvesünk álmait.
Minden jóban ragyog, csodálatos szikra,
elhagyott szívekben, magányos és árva.
Nem gondol most arra, hogy valaki legyen,
hanem csak álmodik, egy kopár-hideg hegyen.
Szétszort ott most mindent, szívének kincseit.
halkuló szélben is, szemének könnyeit.
Tudta, hogy a magány, vár csak rá egyedül,
a havas téli tájon, egy néma lány hegedül.
Hegedűnek hangja, széllel tova szállott,
angyal te most csodát, és békémet meglátod.
Kincset, mely szerelem, árnyékában bújt el.
a lázadó világ, erre most nem felel.
Elrejti csak búját, a rideg éji csillag,
szerelem, nem vagy itt, most már nem is hívlak!
Jössz majd te, magadtól, és kivirul majd minden,
tündérek országáról, álmodott a szívem...
