Napkorong

Sokszor törtek az orrom alá borsot,
Mégis megtaláltam magamnak a szép sorsot,
Egy édes tündér mellettem termett,
Illata belebegte az egész teret.

Lelkem terét új illattal itatta,
Fura világomat elkápráztatta,
Ùgy érzem csodát találtam benne,
Kár lenne,ha végleg elmenne.

De elmúlt a néhány gyönyörű óra,
Talán a rossz fordult már a jóra,
Èdes,csodás tündér el kell menned,
Bármennyire is csodás a szemed…

Èdes tündér el kell menned,
Bármennyire is kár,nem lehetek a szerelmed,
Nagyszerű vagy és varázslattal teli,
Nem bánja lelkem,ha az időt rád szenteli.

Bocsáss meg ,ha bántottalak,
Bűnbe belerángattalak,
De a sors adta ezt nekünk,
Hogy legyen különleges „szerelmünk“.

Èdes voltál velem és jó,
Mint a friss új hó,
Mely simogatva a takarja a tájat,
Lágy csókod a számra száradt…

Emlékszem elre megálmodtam,
Veled lehetek megáldottan,
Köszönöm Neked,hogy időt szántál rám,
Köszönöm ,hogy megszentelted a szám.

Örökké vívódik a két énem,
Az egyik menne a másik nem,
Jól esett azt mondanom : szerelmem,
Volt is benne igazság úgy hiszem.

Amit Isten és a sors adtak,
Emberileg el nem hervadhatna,
Őszinte élményt adok neked,
Leszek a te különös kedvesed.

Ringatózz bele te tündér a gyönyörű tájba,
Vesd bele magad az édes félhomályba,
Ahol nem fogsz félni,hisz megóvlak téged,
Olyan lesz minden,ahogy régen reméled.

Ilyen bánásmódra vágytál már régóta,
Neked szól lelkemből ez a nóta,
Aki az élet vizét velem issza,
Azt félelem nem tarthatja vissza.

Adok neked Te tündér a vízből,
Lehet,hogy te tíz pontot kapnál a tízből,
Különleges ,vonzó hatással vagy rám,
Csókkal gyógyítod a lelkem és a szám.

Ne félj tündérem én nem bántalak,
Gyengédségemmel téged se áltatlak,
CSak simulsz mellém boldogan és lágyan,
S azt érzi lelked ez a belső vágyad.

Tudom tündér a te édes vágyad,
Benned ez a tűz sose el nem bágyad,
De ne lázadj ez ellen,hogy helytelen,
Leküzdünk együtt minden akadályt úgy hiszem.

Leküzdünk együtt sok mindent úgy hiszem,
A lelkedbe az izzó fáklyát én beviszem.

2015.I.7.