Háborgó tenger és mélykék fellegek,
néptelen utcák és árnyékemberek...
Hol vagytok, vidám és puha képzetek?
Nincsenek itt, csak szürke keresztek.
Térülök jobbra és fordulok balra,
keresem utam, hasztalan kínlódva...
Sötét és komor, hideg az éjszaka
rettegek, fázom... hol vigasz sugara?
Könnyekben égek. Állnak a keresztek:
megannyi szürke felkiáltójelek...
távolabb oszlik a köd és arra már
mintha megcsillanna egy halvány fénysugár...
Túléltem. Élek. Fogom a keresztem,
induljunk - lassan megnyugszik a lelkem.
Egyfelé vezet, ki másokért szenvedett...
összezárt kezemre hajtom a fejemet.
