Napkorong

A bajokra épül életünk
A kérdés csupán, hogy mennyit érzünk kettő között
Ez az a pillanat, amikor mindent megbánunk
Az apró, kis ördögmosolyt, villanásnyi undort
Egy másik embertársunk iránt, legyen bárki az
A baj mindig pici, csak pici, de mily remekmű
Perfekt embercsodát romboló kesztyű
Nagy fegyvere Lucifernek
És elég ennyi, egy csöpp, egy pirinyó
Momentuma a létnek, a Te Létednek

És ez nem pesszimizmus
Bolond ki így hiszi
S majd rájön, rávétetik

Az ember nem tud többet
Mit is akar még?
Nem ülhet egy időgépbe
Mert a halált nem győzi le
Nem győzhet, csak küzdhet, ha akar

A bizonyíték
Már megvolt, számtalanszor
Vad kor volt elég
Meg szoktuk akkor a pillanatot becsülni
Az ember sorozatot kapott

Magunk tudatába
Őrülünk bele
Magunk leszünk gyengék
Mert aztán hosszú csönd
Látszólagos szieszta
Valóban az ördög sziesztája
Tompító ajánlat, kába lét
Hogy felkészületlen légy
Hogy hasson a pici baj
Újra kongasson vészricsajt
A kicsit nagynak értsd
A pillanatot periódusnak
És újra kérd azt, hogy
Ne szédíts már
Vészmadár!
Add sorba a rosszat, ha
Egyszer már elhoztad
Add tovább, nosza!
Míg ő vagy teszi ezt, vagy
Másnak adja tova
Vagy nyomorba dönt
S nézi, hogy nyavalyogsz
Te könyörültél, hát ásd
Hátralévő idődben sírod
Talán van még miért sírnod!

S hogy mi az a pici
Ó hát láttad már
Egy hajszál, egy másik pillanat
A véletlen mi úgy szalad
Hogy éppen keresztezi utadat
S hogy miért pont?
Mert ez a pici független az embertől
Hát embert öl
Ha úgy érzi szükségét

(Szombathely, 2008)