Mikor megszületünk szabadok vagyunk,
Hisz akkor még a világról nem tudunk,
Elõször kinyissuk szemünk, nem hittük
A világ ilyen kegyetlen?
Keserûség poharát mindenki issza,
Még az akinek nem kéne,
Kés a szívekben, pisztolyok a tarkókon,
Vénák szabdalva, sokan vérbe fagyva.
A látvány sokkol, ez alatt észrevétlenül,
Valaki kezünkre láncot ver.
Kiutat keresünk, de van úgy,
Hogy, az árnyak mélyére kerülünk.
Kitörni próbálunk de, nem tudunk,
Kénytlenek vagyunk sodródni az árral,
Ám vannak olyanok kiknek sikerül letépni láncaik,
S kilépnek a fényre, és ebbõl adnak,
A sötétségbe szenvedõ, ártatlan lelkeknek.
Ök az igaz emberek , a közöttünk járó,
Élõ angyalok.
