Az a baj, hogy nem működik egyformán,
Másnak mi vívmány, nekem tákolmány,
Nekem gyönyörű. míg másnak kissszerű,
Pedig a maga nemében, mindig nagyszerű,
Tökéletes ahogy van, s aképpen egyedi,
Akárcsak egy-egy arc, mi mindig emberi,
Ám ezerféle, s kinek tetszik kinek nem,
Hisz igazán csak a sajátomat ismerem,
A teremtés egy formájaként ha előtört,
Az alaktalan az elméből, ami alakot ölt,
Hallod, látod, érzed, s néha nem érted,
De örömmel tölt el, hogy végül elérted,
Lehet mindenki számára furcsa relytély,
Lehet felszínes, egyszerű vagy túl mély,
Csupán az értheti, kinek szívét megérinti,
S értékét felbecsülhetetlenségben méri,
Alkotóról szállva a gyermeki utókorra,
Bennünk lakozik, és megtanít mindarra,
Hogy a művészet virága sosem hervad el,
De azt öntözni, gondozni, nevelni kell,
Az a baj, hogy túlontúl is egyformán hat,
Egyetlen világot is ezerféleképpen láttat,
Mi nekem tán gyönyörű, az másnak kisszerű,
Pedig alkotni mindig ugyanolyan nagyszerű. |
|
