A kedves örömet szerezne
mindenáron, s nevetve mondja,
"elintézi" a holdfényt éjszakára nekem,
hogy kedvem vidámabb lehessen...
mindent elkövet csak azért,
hogy mókás szavaival kissé felderítsen.
De ha a laposan hömpölygõ
sötét-komor felhõ
nyúlvány-lábait szinte
már így is beveri
a tízemeletesek tetejébe,
s ha lentrõl a köd gomolyogva
- magában cinkosan somolyogva -
játszik össze vele,
a Holdat meglátnom éppoly lehetetlen,
mint búcsúzó kedvesemnek
- ha most kellene -
jobb kezemmel integetnem...
Szavai nyomán képzeletemben
mégis ott trónol fenn az ezüst Hold
fenségesen - de csak nekem.
Megj.: a "ha most kellene - jobb kezemmel integetnem" rész az aktuális idõben jobb válltörésem miatti jobbkéz-tehetetlenségemre utal.
.jpg)
