Mily egyformák vagyunk
és mégis mások,
Mind meztelen
látjuk meg a
napvilágot
Már akkor
magunkkal
hozzuk a múltat
A példát, a sokszor
kigúnyoltat.
Köldökzsinóron át
Szívjuk magunkba az
életkrónikát,
Már akkor tudjuk,
hogyan kell élni
Az orrunkon
keresztül
lélegezni,
A szánkat használni evésre
Mit ?seink vérünkbe vésve
Hagytak ránk,
Mint valós csodát.
Tudjuk tudatlan
N?ni kell szakadatlan
Magunkra húzni új ruhát,
Átlépni a gomblyukát
Évmilliókon át.
Felvesszük az élet ritmusát
Az utunk változó vonalát
Követjük, tanuljuk a sok újat,
Közben feledjük a múltat,
?s apát és ?s anyát,
a barlangotthonát
Az ükök viskóját,
mit boldogan épített,
Hogy nekünk jöv?t szépített.
Ki találta a létrát,
a magasságot lépd át,
Lásd meg Istent ki
teremtett mindent,
Majd a fejl?dés fokán
A hírnév megszerzése okán
Istent teremtünk magunknak,
Kövessük öt, mert benne látjuk magunkat
És azt is elfelejtsük, Öt mi teremtettük.
? visszaél ezzel
Kezébe fegyver
Mit mi gyártottunk neki
Végül ellenünk emeli
Pedig mind egyformák vagyunk
Meztelen születünk, meghalunk
És a poklok poklán elporladunk,
