Zöldellő kikelet, ragyogó hársfasor,
lelked a szélzúgás, erőd a szálló por.
Homlokod tetején, izzadság-csepp csorog,
csak te tudod, hol talál, ki szeretetre vágyott.
Harmatnak könnycsepptől, izzó kicsi árja,
szívemnek csellengő, barangoló volta.
Hangomnak csak felhő, adhat vissza fényt,
egy parányi hintaló, fájó kicsi emlék.
Megannyi szeretet, vágy és puha paplan,
elrejtezett egyszer, az egekben, a hóban.
Tisztaság költözött a bűntől mentes létbe,
a mennyei akarat , öltözött fehérbe.
