Nem tudom még, hogy és mikor,
Mert még nem ért az újkor,
Mi majd egyszer nyakam szegi,
S a jövőt végül elnevezi.
Álmokat vesz el, s ad,
Nem győzi le semely had,
De most hagyjon a mese,
Szóljon a költészet gyermeke.
Nem tudom még, hogy halok,
S merre vetnek el a hantok,
De legyen ez utolsó versem,
S fogadjon be a föld, szerelmem.
Tudod te is, hogy fáj nekem,
Szenvedéssé tetted életem,
S szívemet megtörve, lélekben halva,
Mindig újra keltem, a pirkadó napra.
Nem tudom még, hogy mikor,
De peregnek a percek, rohan a kor,
S időnk egyre fogy, elhalunk,
És ha bevalljuk, ha nem, de emberek vagyunk.
Hiába vannak hozzánk a csillagok közelebb,
Talán utunk lesz rövid, és a bölcselet,
S ha leesik majd az utolsó hó,
Kimomdom, az emberben is van jó. |
|
