Keresem a szavakat, de nem találom elég szépnek,
hogy leírjam, kimondhassam meseszerű álomképnek,
ki vagy, mit teszel velem, s mit is jelentesz énnekem,
lelkemen, aranytorkú, trillázó, madárdalos énekem.
Életem hátralévő részét azzal próbálom tölteni,
hozzád illő, szép szavakat találjak, tudjak költeni,
azt szép, rendezett csokorba szeretném fűzni,
s hogy láthassa mindenki, égig-érő, magas fára tűzni.
Ma még, sok szépet mit mondani akarok, könnyem issza fel,
ékes szavakat, ha épp volna is, torkom nem engedi el,
mondanám, amit a vágy el nem mondhatott, csak érzett a szív,
nélküled, ólomlábakon jár a perc, tiszta szerető lelkem téged hív.
Vannak napok, mikor minden egy kicsit a helyére kerül,
s vannak, hogy az összes eddig ismert teher a nyakamba terül,
kevés már az időm az ittlétre, elnézést túlontúl sokszor kérek,
azért, aki vagyok, pedig csak szívemből-lelkemből szeretetet mérek.
Még sok szépet akarnék mondani, mit senki még nem mondott,
nem olyan szavakat keresek mi megkopott, hétköznapokon hordott,
hanem igaz, fennkölt szavakat, mik ékesen szólnak lelkemből,
sok szóból keverve, homogén, mi szeretettel tör ki feléd testemből. |
|
