Arany levélszõnyeg, melyen csendben lépkedek
te vagy a társam, ki szelíden elvezet
oda, hol nyugalmat lelhetek, s lehetek
õre s ura tétova magamnak,
várva fényes újjászületést...
Félek, hogy elnyel az Idõ sûrûje
fénytelen sivárság vak szemfedõje
fedi le arcom.
S meglátom vajon,
mikor lesz érdemes és mikor lényeges
felnyitnom szemem, hogy lássak egy arcot,
kiért újravívnám a fényes harcot?
kormi37 - április 17 2008 08:34:25
Harcolni kell és védeni a másikat. Nagyon szépen írtad versedet. Nem kell félni minden jóra fordul. Grat. Szeretettel:Kormi
szoszircsi - április 17 2008 09:29:18
[b]Magdikám....hihetetlen hangulata van verseidnek, már többször írtam...engem teljesen elvarázsol a békesség és az a finomság...amivel megérinted a lelkem...
