A tegnapok lábnyomát a szél, hiába söpörte szét,
szívben az érzés mindig megmarad és olyan szép.
Szomjazom rá, mint aszályban fű, a harmatcseppeket,
ábrándos álomban újra érezni a szeretet perceket.
Lágy szellőszárnyán kopott, fáradt sóhaj,
sértett szívből jövő, hőn vágyakozó óhaj,
álmodni, édes álomban messze lépdelni,
kis virág szirmait csókolni, s nem tépdelni.
Felébredvén, boldogan sóhajtva elismerni,
noha nincs is veled, mégis van kit szeretni,
kellenek az álmok, hogy fontosak a tegnapok,
álmomban láthatom, s tőle mindent megkapok.
Elhagyja kéklő eget a Nap, megül szobában a csend,
édes emlék rám hajol, békével, helyre áll a rend,
szeretek aludni, az álmom szebb, mint a valóság,
szeretni szelíden, vagy épp vadul, nem mohóság.
Ébren itt ül a bánat, régi „jóbarát”, mosolyt rak arcomra,
belül tép, bennem az érzés biztat, bánat elleni harcomra,
ne pisszegje le szív szavát az ész, tegnapok bajaiból tanulva,
érezni, őszintén szeretni, tanulni mások hibáiból is okulva.
Tudom, nem mindig látni zöldellő fától az erdőt,
mámoros boldogságban, a gyülekező, sötét felhőt,
de míg bennem az édes érzés, élek, s harcolok,
ha meghal az érzés, talán vele, én is meghalok. |
|
.... és sikeres holnapot:munkában,sorsba
