Napkorong

                       Drága kisfiam


Drága kisfiam, ugye mondtam, hogy soha se féljél,
köszönöm neked, hogy álmomban megjelntél.
Ezzel egy új életet, egy új reményt adtál nekem,
köszönöm neked kisfiam, drága egyetlenem.

Tudtam én a lelkem, legalsó medrében,
hogy nem haltál meg, éreztem szívemben.
Köszönöm hogy elköszöntél, drága SEBASTIAN,
bízom, hogy találkozunk, de nem csak álmaimban.

Örülök hogy láthattam, a csodálatos babalényed,
s azt, hogy láthattam arcod s tündöklő fényed.
Édesanyád is örülne, hisz ő is csak burokban látott,
biztos, hogy az ő szíve is, nem csak erre vágyott !

Szerintem az ő szíve is talán megnyugodna,
ha láthatna téged s szíve vígabban dalolna.
Biztos te is látod, hogy már nem olyan mint régen,
valahol mélyen eltűnt belül, az örök messzeségben.

Tudod, hogy az apai szív, az sohasem sem henceg ?
Bár én tényleg elengedlek, te kis gyönyörű herceg.
Megbocsájtom Istennek, mert felnyitotta szemem,
megköszönöm neki, hogy megmutatott nekem.
                                                                              Bár végleg elengedni, úgy sem tudlak téged.          nincs az az Isten, aki tőlem ilyet kérhet!                             Bár Isten volt az, aki nekem utat mutatott, hiszen temiattad, annyi könnycseppet hullatott.                                                                                                                     Jól láttam a könnycseppekben, azt a sok sok bánatot,
s megköszönöm neki, hogy magamra nem hagyott.
Előre is meg fogok bocsájtani neki mindenért,
minden eddigi és az elkövtkezendő próbapróbatételeiért.                                                                                                               Csak az a bajom, hogy súgtál valamit a fülembe,          de akárhogyan gondolok rá, nem jut az eszembe.             Hogy egy órakor mentél el, ezt montad el akkor,
rájöttem, hogy miért kelek fel minden éjjel egykor.                                                                                                                Arra kérlek téged, ne zaklass fel minket,                             ha oda fent leszünk, elmesélünk mindent !                        Nem felejtünk el soha, éljél békességben,                   együtt leszünk újra, az örök mindenségben.
Gyere vissza hozzám kérlek, valamelyik éjszakán,
súgd fülembe, hogy vigyázol majd rám. Mert csak erre emlékszek, hogy a fülembe súgtad,            amikor álmomba a hátamra, azt a hideg szellőt fújtad.

                           Gubacsi Sándor