Legszívesebben azt kiáltanám: fázom és félek,
Hogy a szél megfagyaszt és kicsivé tesz,
Hogy az eső ver, megsért és vérzek,
Elfutok a világ elől, megbotlok és ontom a sok könnyet.
Legszívesebben azt kiáltanám, hogy sötét van és éjszaka,
Minden mozdulatlan és ijesztő a suttogások hada,
Hogy a láng remeg és lassan kialszik
Még a gyergyának viasza, az asztalon nyúlik.
Sikítani akarok - milyen hideg nekem minden...
Várom a halhatatlanságot, bár lehetetlen,
Hallgatom a csendet és a fájdalmat a vizekben,
Hallom, ahogy a lelkem összetörik bennem.
Kiáltani szeretném, hogy segíts,
Mert mindenhonnan vágyok rád,
De az idő és a fájdalom megragad
És az élet tolvajként érint, mert bennem a szorongás.
