Csend néha hangosabb megannyi szónál,
S az éj rám borul minden kiáltásnál.
Keresném magamban még a régi fényt,
De most minden emlék ég újabb sebként.
Lelkem a mélyben reszketve didereg,
S a remény bennem lassanként elpereg.
De talán egyszer a hajnal feléled,
És fájó szívem új dallamra ébred.
Legmélyebb seb is egyszer behegedhet,
Hisz egy halvány fény új reményt ébreszthet.
S bár most a könnyeim némán peregnek,
Egyszer még mosollyá csendesedhetnek.
KiberFeri - június 15 2026 09:47:13
Éva kedves!
Remek ezen két versszakos versed. Nagyon jó az esznefuttatásod és ő keríti be a lelkiségedet.
Nagyon finoman írtad, negyon nőiesen és nagyon jól kifejezted magadat...
Igen tetszetős nekem, hogy a versed végén erőteljesen megjelemik a vágyas-remény!
Jó, ha mondom = 5*
Pestiesen szólva: ' ha van igazi vers, akkor teneked ezt sikerült jól és szépen kifejezve megírni...'
Szeretettel üdvözöllek: jocker/Kíber/Feri
