|
 Vendég: 9
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,222
|
|
Ott állok fenn a kőszirt csúcsán,
Hold feszíti a tengereket,
A part felé egy lomha hullám,
Ringat álmot és emlékeket.
Az óceán ma hangtalan,
A hold ezüstje rajta ül,
Egy lassú hajó a távolban,
A ködbe veszve elmerül.
A szél sós illatot sodor,
Part kavicsai zizegnek,
Mint emlékek, mik még olykor
Az álmomban visszajönnek.
Mert minden könnyben ott a só,
Minden sóban ott az élet,
A mélység őrzi, nem a szó,
Az ember szívű szépséget.
Fenn állok a szikla ormon,
Mint őrszem egy régi falon,
Míg alattam álmatagon
Szuszog a mély vízű vadon.
Már annyi éj suhant fölöttem,
Annyi vihar tört rám vadul,
De mindig égve maradt bennem
Egy kis csillag, mely el nem borul.
Fény villan, körbejár lassan,
Egyforma ritmus, halk ütem,
Szívverés az éjszakában,
Mint múlt idő az életen.
Ide már annyi hajó jött
A vihar tépte éjeken,
Volt, aki halkan kikötött,
És volt, ki eltűnt csendesen.
És egyszer majdan, ha hazatért
Minden hajó a kikötőbe,
Megérti azt is, ki nagyon félt,
Miért maradtam itt örökre.
Még ma is hív valami újfent,
Ha feltámad a langy déli szél,
Hogy egyszer kiköt nálam megint,
Egy régesrég elveszett remény.
De a magány nem börtön nekem,
Csak csend, amit a hold őriz rég,
A sziklákon egy torony lettem,
Mely éjeken át világít még.
S ha egyszer majd újra látlak,
És feljössz hozzám csendesen,
Nézzük, hogy a sós óceán
Mily édes, csodás végtelen.
Siófok, 2026. május 15. -Gránicz Éva- |
|
|
| Még nem küldtek hozzászólást
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2026. június 03. szerda,
Klotild napja van.
Holnap Pünkösd, Bulcsú napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
