Az élet kovácsa fáradhatatlanul dolgozik.
Soha nem pihenhet, soha nem alhat.
Gyúrja, alakítja a vasat.
Egyszer tűzben hevíti, máskor vízben hűti,
közben ezerszer kalapáccsal formálja, üti.
Kemény anyagból gyúrtak, állom a sarat,
nehezen formálódom a kalapács alatt.
Lesz még a kovácsnak dolga velem, tudom,
de az biztos, hogy megdolgoztatom.
Néha bizonytalan vagyok, jobb lenne inkább egy döntetlen,
mert már sok küzdelem van mögöttem.
Nem kell, hogy tökéletes legyek,
hiszen sok ember így is nagyon szeret.
Csendesen, imámban kérem a "Kovácsot",
hogy pihenjen egy kicsit Ő is, mert én már fáradok.
Amit még utoljára kérek és nagyon óhajtok,
egy kis csendes boldogság és nyugalom.
Talán egyszer megkapom...
