Álmaink óceánján...
Álom, melyből felébredni, oly merész,
melybe belehalni és megszületni is nehéz.
Álom, melyben elveszítem, mi bánt és mi fáj,
álom, melyben újraírjuk, mindent ami vár.
Kell nekem az álom, nyugtom nem találom,
messze van, vagy közel lehet, már nem látom.
Várj reám, ha nem lehet, várj reám, úgy kérlek,
várj rám, hogy egy szebb világon élhessek Veled.
Ha a csend mögött is hallod szívem dalát,
őrizd bennem azt a partot, hol a fény hazatalált.
De addig is, még várod azt a szép napot,
a te lelked, énbemnem tovább ragyog.
Forog a világ, kék gömb, itt vagy velem,
mégis hozzád húz minden énekem.
Egy életen át, vigyáznom az álmodat, ne kelljen tovább, kergetni a vágyakat.
Te maradj és légy mindíg énnekem,
az álmom óceánján, míndíg énvelem.
Míg a hajnal lángra ha újra fel gyúllad,
addidra minden álom újra elszunnyad.
Kell, hogy álmodj még tovább velem,
hogy a sötétből fényt teremts nekem.
Ha a csend mögött is hallod szívem dalát,
őrizd bennem azt a partot, hol a fény hazatalált.
Ragyogj reám, ó te szép tündérem,
hogy legyen kiért még a földön élnem.
Ha egyszer majd a csillagok közé szállsz,
nem marad majd, a földön több varázs,
Ha a messzeségben néha, ha félsz nagyon,
a nevemet a sóhajodba, neked ott hagyom, Ahol a lelkem mindíg, úra és újra rád talál,
visszahúz majd a fény, álmaink óceánján,
Gubacsi Sándor |
|
