Velence vize lángot hord az éjben,
és csillag perzsel a fekete tavon.
Két lélek ég a sós, sűrű szenvedélyben
és reszket a hold a sötét hullámokon.
Gondolák árnya testet ölt a mélyben,
evező csap, szív ver, csobban a csónak.
Titkok siklanak hangtalan zenében,
melyben a bűnös vágyak ringatóznak.
Látja, hogyan feszül egymásnak a vágy,
a hold nem alszik, fényét ránk borítja.
És a víz fölött megremeg a tettvágy,
s az éj csillagokkal vérünk forralja.
Ez nem csupán egy dal, - lüktető varázs,
barcarola mely bőrünk alá bújik.
Velence sóhajt, testünk izzó parázs
és bennünk az éj dalolva örvénylik.
Barcarola = csónakdal.
Azokat a dalokat jelentette, amelyeket a Velence lagúnáin énekeltek a gondolások.
