Fátyollal szõtt álmom, eltûnik a holnappal,
kezed érintése, mely végzett az álmommal.
Rémálom volt bizony, de végre vége tért,
hogy együtt lehessünk, egy új holnapért!
Kicsit úgy éreztem, más lesz ez a napja,
mint ha álmom élne, mint ha életre kapna.
Lehet nem is álom, hanem egy látomás,
pedig õ volt benne, emlékszem senki más.
Ott is így kezdõdött, épp egy ilyen reggel,
megérintett engem és így ébresztett fel.
Csak épp akkor más volt, elbúcsúztam tõle,
egy utolsó csók s elhagytam örökre.
Nem egy tûnõ kép vagy, igen most már látom,
megfogom e képet, nehogy messze szálljon.
Vagy ha mégis álom, akkor úgy sem félek,
hiszen minden új nap, a szívedben élek.
Sancho
