Mikor a dokkok nyüzsgésén átvágom magam
egy sikátor, mint feszült ínszalag
a testben elpattanva, a másik oldalra átszalad...
velem.
Előbb sirályok hangja követ,
majd részeg tengerészeket
mos ki a kocsmák zajából és elhal.
A sikátort szárítókötelek tartják,
mint varrás a szakadt övet.
Ha majd kifordul kezemből az idő rendje,
az okosok szerint – talán – meghalok,
a sirályok leszállnak majd
és hozzám bújnak a sikátorok.
Emlékezzetek rám szerencsés szelek:
a ti sirályotok Tengerek felett
bontott vitorlákba fog
örömöt s bánatot.
