Én vagyok a suttogás, amely ábrándozásra késztet;
Figyelj rá és kövesd a hívását!
Az éjszaka mélyén lelkesül, reszket;
Lágyan és édesen ölel át.
S szárnyán gyengéden hordoz téged
A múltba, egy bizonyos pillanathoz,
Hol a szerelmet és a boldogságot érezted –
Melyet aztán a keserű csalódás oltott ki.
Én vagyok a vers, mely borzongást kelt benned,
Amikor sírsz és már semmiben sem hiszel.
Amikor a világ és a környezeted távolinak tűnik,
A könyv suttogásával vigasztallak meg.
Én vagyok a vers, mit olvasol s szeretsz,
Magamban hordozom az elcsituló suttogást...
Álmaid révén érted meg e szavakat,
Melyek más édenkert felé veszik irányát.
Mindaz vagyok, mire vágysz: vers, költemény,
Vagy csupán szavad egy papírlapon...
Általad létezem suttogásként,
Hisz egyedül te vagy, ki rám vár!
