Vékony ruhád alatt – mely finom, akár az ezüstös pókháló –
könnyű lábaid lépdelnek, meleg nyomokat hagyva a földön.
Ez nem csupán járás, hanem bűvölet – végtelen varázslat –,
amely álomba ringatja annak az embernek az eszét, akit meghódítottál.
Minden lépésed selyemháló,
mely tekintetek és bűnös gondolatok sűrűjén szövődik.
Karcsú bokád ősi mesék titkát hordozza;
meg sem kellett szólalnod – elég volt csupán járnod, hogy varázsoly.
Amikor hideg vonalakhoz, a padlóhoz vagy egy küszöbhöz érsz,
az egész világ meghajlik az imádott lábaid alatt.
S mikor mezítelen talpad nyomokat hagy a szőnyegen,
Én ott maradok hozzájuk kötve – bűbáj és vágy foglyaként.
Lassan haladj és hagyd, hogy visszaforduljon az idő;
az univerzumot, csak a köztünk lévő lépések mérik.
Miközben, mi ugyanazt az árnyékot hagyjuk hátra,
a földdel vegyülve.
