A szoba félhomályában léptei nem vernek visszhangot –
Könnyűléptű nő, egy örökké új égbolt alatt;
Gyertyáknak fénye közt titkait felfedi
És a vágyat sajátjává teszi.
A ruha az égő bőrről földre siklik,
Hol a szavaknak már nincsen hangjuk,
Egy röpke érintés, egy hosszan tartó sóhaj,
Árnyak végtelen tánca, ahol a ruha leesik.
Illúziókat árul és pillanatokat vesz,
A fantáziát, az éjszakában hagyja kiáltani-
Egy tánc, tovatűnő mosoly,
Aki az éjszakájának küszöbét átlépi.
S az éjszaka karjaiban, amikor mindent élvez,
Szemében zöld láng lobban –
Egy pillanatnak szenvedélye, egy vétkes íz
És a felváltott élvezeteken csodálkozik titokzatosan.
