Díszek, álarc és festék nélkül,
szemed titokzatos fénye elhalványul –
tested vonalai finom költemények,
melyeket egy szent kéz alkotott megérintve téged vágyból.
Vállaid alabástrom hegyek,
s kebled – egy csillag felkelése;
ezer árnyon és ragyogáson átjőve,
bőrödre az első csillagvirágok illata kerültek.
Meztelenséged szent csend,
olyan táj, mely megbabonáz,
hisz nem csupán ezüst és tiszta fehér,
hanem érintetlen, tiszta igazság.
Tiszta költészet vagy, papírra nem vetett,
a fény és az örökkévalóság egy formája,
meleg tanúságtétele mindannak, ami szép,
amikor az idő megáll – ámulva és áhítattal, térdből hajlunk meg.
