reitinger jolan - május 03 2008 18:21:54
De bennünk tovább élnek.
Joli
sziszifusz - május 03 2008 20:39:29
Versedbõl érezni halk lépteidet, amint belépsz a képzeletbeli emlékszobába. És az egyre fakuló emlékek között barangolva
lehelletfinoman fogalmaztad meg az elmúlás visszavonhatatlan jeleit.
Berenike - május 03 2008 22:39:35 Szomorúnagyon meghatódtam,komolyan
Torma Zsuzsanna - május 05 2008 09:43:20
Nagyon kedves, megható vers!
Bizony, ha mi magunk megérjük, akkor egyszer már csak a temetõbe vihetünk virágot, vagy mécsest, Anyák napján!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
marica - május 05 2008 20:05:47
Egyszerûen gyönyörû a versed!
Mélyen a lelkmbe lopódzott, min és könnyet fakasztott szemembe.
Köszönöm!
Mert sírni kell mikor az emlékek alagútja avégtelenbe vezet.
És kell a mécses s egy szál virág. Érte és magunkért, mert az érintés csak a méltóságteljes,magasztos pillanaté.
Szeretettel Marica
