Fekszem a hideg ágyamban,
Ismét nem tudok aludni.
Úgy érzem véd? karodban
Lenne jó megpihenni,
Ölelve a forró habokban
S egy csókban alámerülni.
Behunyom lassan a szemem,
Feketeség tör el?re sebesen.
Elt?nik a sötét szoba képe,
Ereimben ?seim vére,
Mely lüktet hangosan fülemben,
Hogy azt kívánom, legyen vége...
De ha egyszer csak elt?nnék,
Mi lenne velem nélküled?
Csak az álmoknak élnék...
Emlékeznék, mit átéltem veled.
Az átbeszélgetett éjszakákat,
A sok lassú kibékülést...
A szót mely magára oly sokat várat,
S a szívbe hozott h?s enyhülést.
A csendet átélni karjaid között,
Forró testedhez szorítani magam,
A szép hajnali tejfehér ködöt,
Ahogy a szobán keresztülsuhan.
Els?, édes, forró csókodat...
Mi nélkül azt éreztem, nem létezem.
De szívem legmélyén ott a tudat:
Egyszer úgyis elveszítelek...
