A templom elõtt sétálgatva hívást éreztem,
nem tudom miért, de be kellett mennem.
Halkan a padsorokhoz indultam, s leültem,
Tekintetem az oltár feletti képre szegeztem.
Tudatom vezérelte két kezem összekulcsolódott,
s mindehhez fohászkodó imádság kapcsolódott.
Valamennyi idõs néni ugyanezt tette,
a temploban az ember mi mást is tehetne.
A csöndet, az öregedõ fémajtó csikorgása törte meg,
s a márvány kõlapokon súlyos léptek koppantak.
A templom visszanyerte isteni csöndességének mivoltát,
ahogy láttam az Õ mély áhítatát.
Óhajtó tekintete a magasba emelkedett,
az Istenhez szólt, ki egy világot teremtett.
Egymás mellett ülve, kezemet keze közé temette,
ebbõl megértettem mennyire szeretett engem.
