Vállamra ült egy
huncut kis manó,
csak úgy, kérés nélkül
letelepedett.
Pajkosan kacsintott,
mókás ujjai
között hajtincsem
vidáman tekeredett...
Hallani véltem
hangját, miközben
köröttem május
illata keringett:
- Tedd le végre terhed.
Mire képes voltál,
hidd és el ne feledd,
ma is megtetted.
Engedd hát szabadon
szorongó lelked...
hadd lássam, derûje
hogyan ûzi messze
zord felhõidet.
Magdileona - május 24 2008 18:22:38
Kedves Dagy, benne van a versben. Azt súgta, hogy jóból is megárt a sok, nemhogy a stresszbõl és melóból, tehát lazítsak, mer mán lehet...
Köszönöm!
Berenike - május 24 2008 19:17:38 Aranyos a versedGrtalula és jó lazítást
Magdileona - május 25 2008 08:12:27
Roni, Manon - nektek is köszönöm szépen!
Azt súgta, hogy jóból is megárt a sok, nemhogy a stresszbõl és melóból, tehát lazítsak, mer mán lehet...
