Az öreg utcák rémje vagyok
Éjeliõrként álmodozok
S hallom az éjjelben a zabolátlan szókat
A házakban veszekedõ csórókat.
Mikor a Nap sugarait bontja
Házakra, falvakra, rétre szórja
Én akkor elmegyek egy keresésbe
Hol találok egy mesét, a régi álmom rímbe.
Ez az élet gyökere, mely ellentétes a hervadásnak
Feledésbe merül gondolatom, a sötét kukacának
És feledésbe merül, semmiségbe a rágás
Megtelik én gondolatom mézzel, múló lesz a fájás.
Õ lesz, ki a sántát bátorabbá teszi
Vidítja, fiatalítja, megeteti
És parancsoló szóval lelket beléönti
Ha rövid idõre is, végtelenség szeretete sántában fog virágozni.
De mikor visszatérek, mint öreg utcák rémje
Kopogásom egyenlõ zajt ad a végtelenségébe
Ki voltam én nappal és ki lettem én éjben
Palotákból lelkem nemesi rangja, a kórházakba lép be.
reitinger jolan - május 28 2008 15:37:43
Hát reméljük egyre kevesebb paloták épülnek, de nem úgy néz ki.
És egyre több éjjeliõrre lesz szükség
Remélem, Te nem lépsz le, mint Dagy?
Szeretettel Joli
