Az ember olyan mint a virág,
elõször bimbozón néz a fénybe,
majd kinyílva tündököl a napfényben,
késõbb szirmait hullatva várja az estét,
s végül önmagát meghazuttolva várja az éjjelt, a megváltást.
gosivali - június 01 2008 13:15:39
Szép gondolatok. Az utolsó mondatot lehet, hogy kicsit átsimogatnám a helyedben - valahogy így: s végül önmagát meghazudtolva megváltást remél az éjszakától.
Persze legtöbbször az elsõ leírt szó, mondat az, amihez ragaszkodunk - s talán így van jól.
A döntés mindig a szerzõé.
Egyébként szép a versed.
