Voltál már úgy,...feküdtél az ágyon.
S szemeidre köd fátylában zuhant az álom.
Halk muzsika szó, emelte habkönnyû testedet az égre.
S a csillagok közt, szerelmes szavak fújdogáltak füled peremére.
És a Hold árnyékában, egy gyengéd kéz nyúlott feléden.
S mint még soha,érinti tûztõl pirosló orcádat tenéked.
Titkon kutatja festménybe illõ testednek rejtelmét.
Pásztázó tekintet,szenvedélyes csókhalmaz borítja-e csodálatos elmét.
Mozdulnál,de erõd végképp elhagyatott.
Ájultan kiszolgáltatod magad-e tûznek.
S kérleled ne múljon el az éjjel.
Szivednek dobbanása,lelkednek virágzó parázsa.
Ám amikor a Nap újra felkel.
Eltûnõdve gondolsz az éjre,
Álom volt vagy valóság?!...
Tudni nem véled,-a bizonyíték:
