Összecsaptak fölöttem a hullámok.
Félek, kis szigetet sem találhatok.
Vajon a szárazföldet érezhetem még?
Kellene a kezed, hogy ne húzzon a mély!
De felém többé már nem nyújthatod.
Rettegve nézek a végtelen csendbe,
Nem jöhet senki, hogy segíthessen.
A háborgó térben kutatok part után,
S feltûnik az égen egy galamb-pár...
Tudom, csak magamra számíthatok.
Erõsnek kell lennem. Pedig annyira
Könnyû lenne feladni. Magával ragadna
A tenger, és elnyelne örökre a semmi.
Nélküled úgysincs értelme tovább élni...
Szomorú vers szépen megírva..
Gratula,de ne keseredj el
