Napkorong

Szeretlek, ezért most elmegyek

Most hallgass, ne mondj semmit, hallgatva figyelj rám,
Ne félj, ne sírj, szívembõl igazat beszél legörbülõ szám.
Kék égre vöröset karcol bánatos szavam minden hangja,
Szívemnek gyászruhás lesz mondandóm eme napja!
Roppant, kilincstelen kapuját bánatszele most becsapja.
Beengedtem a szerelmet szívembe fáradt vándorként.
De az, rám gyújtotta a házat, s ég, kialudhatatlan fáklyaként.
Boldog voltam, lelkem az ég felhõivel viháncolt, mert szeretlek,
Szeretlek, olyannak amilyen vagy, mint a kép, mit magamnak festek.

Most hallgass, ne mondj semmit kérlek. Azért én had mondjam ki, szeretlek.
Ezért most, elmegyek, hogy ne bántsalak mert rossz vagyok. Ne bántsalak, mert szeretlek.
Lelkem széttépett emlékkönyveiben, akad rá örökre beégett fájó példa,
Kit igazán szeretek, azt akaratlanul, de nagyon tudom bántani néha.
Felhõk szakadnak, öles fák, roppanva törnek szét szívem fájdalmas sikolyától,
Nyári zivatar, szégyenkezve visszavonul lelkemnek ömlõ könnyhullásától!
De elmegyek, mert szeretlek, nem akarom rózsaszín világod összekarcolni,
Tiszta szíved-lelked sík zöld mezejébe mély barázdát nem szándékozom szántani.

Most hallgass kérlek, ne mondj semmit, így lesz a jó, higgy bútól remegõ szavamnak.
S most utoljára annyit mondok, szívemben örökre megtartalak magamnak,
S tudd, minduntalan átkarollak majd szenvedéllyel, ahogy a tûz ölel,
Mert minden más e világon, csak az igaz szerelem nem ég el.
Az érzelem pengeti gyenge húrokat, szív énekli édes dalokat,
Mosolygó szívvel gondolj rám, ha hallod énekelni a dalos madarakat.
S ha fáradttestû éjszaka sötétjével törékeny lelkedre rátelepszik,
Csak kiáltson édes lelked az éjbe, az szívembõl majd visszhangzik,

Most ne szólj kérlek semmit! Majd, talán, egyszer, más síkon, más idõben,
Mikor a rózsát nem marokra fogom, mikor a szív végre rádöbben,
Kit befogadott lakóként, az ne rab legyen, ne legyen nyirkos börtönben.
Csak akkor szólj, ha még nem késõ, s az égen újra fehér lesz a felhõ,
S a lángban fürödhetünk, nem égünk el, mert tisztán szeretünk, hiába a nagy hõ!
Akkor, majd akkor újra jeleket karcol azt kiszínezve az égre a szerelem,
Mert tombolhat akkor bátran, senkit nem bántva az egy igaz érzelem!
Most hallgass, ne mondj semmit. Talán majd, egyszer, jó idõben,
Majd tudni fogod. Ha majd sikerül valahára rendet raknom idebenn.

Hozzászólások

loretta - július 13 2008 22:56:55
Gyönyörû lett, kedves Zoli! "Az szeret igazán, aki elenged téged!"
Szinte éreztem lelked szenvedéseit! Nagyon hasonlóak az enyémekhez. Nagyon tetszett!