Újból eljöttél,
s meglátogattál.
Szemeid kéksége csakúgy ragyogott.
Kábulatba estem,
nem volt semmilyen mentségem.
Végre megérintettél,
nem tûntél tova, mint a viharos szél.
Ajkaim megízlelhették ajkaidat,
nyelveink találkoztak.
Tudtam,
hogy egyszer ez is véget ér,
s felébredek.
Ezért kihasználva a lehetõséget,
nem akartam magamhoz térni,
csak az idõt húzni, és húzni.
Olyan hihetetlennek tûnt ami történt,
már-már álomszerûnek.
Hisz az is volt,
mikor megszólalt a vekker,
én azt kívántam,
hogy soha se tûnj el.
Ám másként lett,
és a józanság elkedvetlenített.
Úgy hírlik az álom soha sem válik valóra,
nem fog ütni az a boldogított óra,
Melyre csak vár és vár az ember a szüntelen szürke révekben,
mert az álomból fel kell ébredni,
és a valóságban kell élni.
marica - július 23 2008 06:38:50
Édes álomból keserû ébredés!
Hát igen!
Egy Édes tejszines kávé legyen az ébredés után, és futás a valóvilágba
Álmodj! És ébren élvezd az életet!
Szeretettel: marica
Eve - július 28 2008 19:35:36
Igen kedves Marica!Az ébredés a legrosszabb!Köszönöm a kommentet!Üdv:Eve
Eve - július 28 2008 19:36:40
Kedves Porszem!Nagyon bízok benne hogy az álom egyszer csak valóra válik!Üdv:Eve
